Legnépszerűbb CSS keretrendszerek, amikről érdemes tudni

Amikor körülbelül 8-9 évvel ezelőtt elkezdtem megismerkedni a Bootstrap anyagokat, illetve kipróbáltam a gyakorlatban is, végül hát igen beleszerettem. Most pedig a többi még újabb 9db CSS keretrendszert is átnéztem, végül összefoglalva megírtam őket.

Íme a legjobb nyílt forráskódú CSS-keretrendszerek listája, amiben megismerkedheti a felhasználóbarátságukról, a mobilválaszkészségükről és a hozzáférhetőségükről.

Megjegyzés: 2023-as évek alapján megírom azokat.

Mi az a CSS-keretrendszer

Azt jelenti, hogy egy előre elkészített könyvtárak találhatóak, amiben a célja, hogy a fejlesztők számára egyszerűsítenék a munkafolyamatot, amivel időt és erőfeszítést takaríthatnak meg, azaz a weboldalak vagy webes alkalmazások létrehozásának felgyorsításához használják.

A frontend-szerűen szabványosan előre megírt CSS kódot tartalmaznak benne, sőt előre definiált felhasználói felület-összetevőket, érzékeny rácsrendszereket és olyan elemek stílusát is tartalmazzák, mint például:
űrlapok, gombok, szöveg és egyéb megjelenítések.

A feltalálók az volt elsődleges céljuk, hogy kiindulópontként biztosítsanak a webes tervezők és fejlesztők számára, amivel rövid időn belül tudjon elkészülni a projektek és a feladatok, azaz lehetővé tesznek a weboldalak / webes alkalmazások gyorsabb és hatékonyabb tervezését, illetve elkészítését.

Wikipédia alapfogalma szerint:

A CSS-keretrendszer egy olyan könyvtár, amely a Cascading Style Sheets nyelv használatával egyszerűbb, szabványoknak megfelelőbb webtervezést tesz lehetővé. A legtöbb ilyen keretrendszer tartalmaz legalább egy rácsot. A funkcionálisabb keretrendszerek több szolgáltatást és további JavaScript-alapú funkciókat is tartalmaznak, de többnyire tervezés-orientáltak, és az interaktív felhasználói felület mintáira összpontosítanak. Ez a részlet megkülönbözteti a CSS-keretrendszereket más JavaScript-keretrendszerektől. (forrás, wiki honlapról: https://en.wikipedia.org/wiki/CSS_framework)

A CSS-keretrendszerek használatának előnyei

  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Nem szükséges nulláról vagy összes CSS kódot megírni
  • Továbbfejlesztett hozzáférhetőség, azaz kiegészíthetnek, bővíthetnek és módosíthatnak
  • Böngészők közötti kompatibilitásak
  • Aktív támogatásokkal és közösségekkel rendelkeznek
  • Reszponzivitás (összes, különböző méretű képernyőt támogat és tökéletesen megjelenik)
  • Több időt spórol vele
  • Következetesség (felhasználói élményeit és bevált gyakorlatok követéseit)
  • Karbantarthatóság és frissíthetőség
  • Weboldal / webes alkalmazás teljesítményoptimalizálás
  • Kisegítő lehetőségek (a fogyatékkal élő felhasználók számára hozzáférhetőek)

Bootstrap

Hivatalos honlapja

https://getbootstrap.com/

Alapfogalma

A Bootstrap a fejlesztők számára az egyik legnépszerűbb és legismertebb CSS-keretrendszer körében az egészen a világon, sőt legjobb eredményt nyújtja is.

Egy előre megtervezett összetevők széles skáláját tartalmazza (jól dokumentált és könnyű megtalálni a forrásokat is), mint például:
tipográfiák, űrlapok, gombok, táblázatok, navigációk és egyéb megjelenítések.

JavaScript bővítményekkel is rendelkezik a szükséges funkciók érdekében.

Adatai

Eredeti szerzők:
Mark Otto, Jacob Thornton
Fejlesztők:
Bootstrap Core Team
Első verzió kiadásának dátuma:
2011. Augusztus 19.
Legfrissebb verziója:
5.3.0. / 2023 Május 30.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, Less (v3), Sass (v4) és JavaScript
Platform:
Web platform

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • A legnépszerűbb / leghíresebb frontend keretrendszerek közül
  • Teljes funkcionalitású (fejlesztők számára megkönnyítheti egy előre jól strukturált oldalak fejlesztését)
  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Érett és támogatott (Stabil kiadások és hosszú távú támogatás)

Előnyei

  • Aktív támogatásokkal és közösségekkel rendelkeznek
  • Kisegítő lehetőségek (a fogyatékkal élő felhasználók számára hozzáférhetőek)
  • Támogatja a SASS-t és a LESS-t
  • A Bootstrap rácsrendszere nagyon rugalmas és érzékeny (könnyen létrehozhatóak)
  • Több időt és erőfeszítést takarít meg a tervezésben és a kódolásban

Hátrányai

  • Nagy méretű fájlokat hoz létre, ezért sajnos hosszabb és megnövelt letöltési idővel
  • Erősen támaszkodik az osztályokra
  • Kompatibilitási problémákat jelentkezhet a böngésző régebbi verzió esetében
  • A Bootstrap alapértelmezett stílusai testreszabást igényelhetnek, hogy megfelelően illeszkedjenek egy adott projekt tervezési esztétikájához

Tailwind

Hivatalos honlapja

https://tailwindcss.com/

Alapfogalma

Egy modern, népszerű segédprogram első CSS-keretrendszer, amely előre definiált osztályokat biztosít, amelyekkel HTML-elemeket lehet stílusozni.

Adatai

Eredeti szerzők:
Adam Wathan, Jonathan Reinink, David Hemphill, and Steve Schoger
Fejlesztők:
Tailwind Labs
Első verzió kiadásának dátuma:
2017. November 1.
Legfrissebb verziója:
3.3.3. / 2023 Július 13.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, Less, Sass és JavaScript
Platform:
Web platform

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • Nincs design(nem tartalmaz előre készített elemeket / meghatározott tervezési nyelvet)
  • Újrafelhasználható összetevők
  • Hatékony PostCSS/SASS integráció

Előnyei

  • Növeli a fejlesztői termelékenységet
  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Gyorsabb fejlesztés (időt és erőfeszítést takarít meg)
  • Következetes tervezést biztosít
  • Továbbfejlesztett hozzáférhetőség
  • Skálázhatóak

Hátrányai

  • Erősen támaszkodik a közüzemi osztályokra
  • Meredek tanulási görbével rendelkezik
  • Bonyolultabban és nehezebben karbantartók
  • Az osztályok túlzott használata (negatívan befolyásolhatja a weboldal teljesítménye)
  • Tervezési korlátok

Bulma

Hivatalos honlapja

https://bulma.io/

Alapfogalma

A Bulma egy ingyenes, nyílt forráskódú CSS-keretrendszer, amely a Flexboxon alapul és a moduláris felépítése biztosítja a rugalmasságot, igen tartalmaz rácsrendszert és megtervezett összetevőket, mint például:
űrlapok, gombok és navigációk.

Csak annyi különbség a többi CSS keretrendszerekhez képest, hogy nem tartalmaz a JavaScript összetevőket / funkciókat.

Adatai

Fejlesztők:
Jeremy Thomas
Első verzió kiadásának dátuma:
2016
Legfrissebb verziója:
0.9.4 / 2022 Május 8.
Programozási nyelvek:
CSS, Sass

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • Esztétikus tervezés
  • Fejlesztőbarát
  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Nem rendelkeznek a Javascript-tel (de könnyen integrálható)

Előnyei

  • Rendkívül rugalmas és testreszabható
  • Könnyű és gyors (CSS-osztályai nagyon könnyen használhatók és érthetők)
  • Moduláris felépítésű, és nincsenek osztályai
  • A fájlmérete nagyon kicsi, ezért gyorsabb oldalbetöltési idővel rendelkezik

Hátrányai

  • Sajnos kisebb támogatásokkal és közösségekkel rendelkeznek
  • Nem lesz könnyű megtanulni azok számára, akik még nem ismerik a Flexboxot
  • Előfordulhat, hogy még több testreszabást és több kódolási erőfeszítést igényel

Foundation

Hivatalos honlapja

https://get.foundation/

Alapfogalma

A Foundation is szintén egy CSS-keretrendszer, amely egy előre megtervezett összetevők széles skáláját és egy érzékeny rácsrendszert tartalmaz. JavaScript bővítményeket is tartalmaz a további funkciók érdekében.

A többi CSS-keretrendszerhez képest nagyobb szabályozási lehetőséget kínál a fejlesztőknek a testreszabások terén.

Adatai

Eredeti szerzők:
ZURB
Fejlesztők:
ZURB
Első verzió kiadásának dátuma:
2011. Szeptember.
Legfrissebb verziója:
6.7.5. / 2022. Július 12.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, Sass és JavaScript

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • Teljes funkcionalitású (benne találhatóak: navigációs sávok, többféle design elemek és egy fejlesztőbarát rácsrendszer)
  • E-mail tervezés (érzékeny e-mail sablonokat hozhat létre bármely ügyfélhez)
  • Animációkat létrehozhatóak

Előnyei

  • Az Foundation rácsrendszere nagyon rugalmas, van lehetőség az elrendezések egyszerű testreszabását intézni is (magasszintűen és könnyen)
  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Az Foundation-t a mobileszközöket szem előtt tartva tervezték, így remek választás a reszponzív webdesign-hez

Hátrányai

  • Kezdők számára bonyolult lehet (Meredek tanulási görbe)
  • Sajnos kisebb támogatásokkal és közösségekkel rendelkeznek
  • Túlzott támaszkodás a JavaScriptre
  • Kompatibilitási korlátozások

Semantic UI

Hivatalos honlapja

https://semantic-ui.com/

Alapfogalma

Ez egy népszerű nyílt forráskódú előtér-fejlesztési keretrendszer, amelynek célja, hogy természetes nyelvi elveket használ az osztályok és összetevők elnevezésére.

Adatai

Eredeti szerzők:
Semantic LLC
Fejlesztők:
Jack Lukic
Első verzió kiadásának dátuma:
2013. Szeptember 25.
Legfrissebb verziója:
2.5.0 / 2022. Október 6.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, Less és JavaScript

Előnyei

  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Reszponzivitás (különböző méretű képernyőt támogat)
  • Átfogó: megkönnyítik az összetett és tetszetős felhasználói felületek létrehozását
  • Böngészők közötti kompatibilitás

Hátrányai

  • Meredek tanulási görbe
  • Nagy fájlmérettel rendelkezhet, ami igen sajnos le fog lassítani a weboldal betöltési idejét
  • Korlátozott dokumentáció
  • Kompatibilitási problémák

Materialize

Hivatalos honlapja

https://materializecss.com/

Alapfogalma

Ez egy olyan CSS-keretrendszer, amely a Google Material Design elvein alapul. Természetesen benne találhatóak, mint például: gombok, táblázatok és űrlapok, illetve egy érzékeny rácsrendszert.

Ezek előre készítve vannak és minimális erőfeszítéssel használatra készek. A keretrendszer támogatja a JavaScript-összetevőket is.

Adatai

Eredeti szerzők:
Google LLC
Fejlesztők:
Google
Első verzió kiadásának dátuma:
2021.03.31. (1.1.0 verzió esetén)
Legfrissebb verziója:
2.0.2 / 2023. Július 13.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, Sass és JavaScript

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • Anyagtervezés (könnyen, széles körben használható)
  • Teljes funkcionalitásokkal rendelkezik (minden CSS előre elkészített összetevők és JavaScript funkciók)
  • Mobilbarát, illetve progresszív webalkalmazásokat létrehozhatnak is

Előnyei

  • Előre beépített UI összetevők, alkalmasak a reszponzív mobil- és webtervezésre is
  • A Google anyagtervezési elvek betartásának köszönhetően, hogy egységes és modern tervezési esztétikát van lehetőség kialakítani
  • A JavaScript-bővítmények széles skáláját tartalmazza a további funkciók érdekében
  • Jól dokumentált (részletes dokumentációk és rengeteg kódpéldák találhatóak)

Hátrányai

  • Korlátozott testreszabás
  • Nagy fájlméret, amivel le fog lassítani a betöltési sebesség idő
  • Túlzott függőség a JavaScripttől
  • Meredek tanulási görbe, de könnyen használható

Pure

Hivatalos honlapja

https://purecss.io/

Alapfogalma

Ez egy könnyű és minimalista CSS-keretrendszer, amely kizárólag csak egy kis alap stíluskészletet tud biztosítani a HTML-elemekhez, mint például űrlapokhoz, gombokhoz, táblázatokhoz és az egyéb elemekhez.

Segít csökkenteni a weboldalak stílusához szükséges CSS-kód mennyiségét, és a fejlesztők számára könnyen érthető és gyorsan módosítható, sőt gyorsabban be fog tölteni az oldal sebessége is.

Adatai

Eredeti szerzők:
Yahoo
Első verzió kiadásának dátuma:
2013. Július 2.
Legfrissebb verziója:
3.0.0 / 2022 Október. 26.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • Minden sorát tudatosan átgondolták és jól megírták, hogy ez a CSS keretrendszer könnyű és hatékony legyen
  • A Pure-t modulárisan importálhatja, és csak azt valósíthatja meg, amire szüksége van
  • Az előre elkészített összetevőket tartalmaznak, amelyek érzékenyek és a modern webhez készültek

Előnyei

  • Könnyen használhatóak és testreszabhatók
  • Könnyű, vékony fájlmérettel rendelkezik, aminek köszönhetően gyorsabban be fog tölteni az oldal sebessége

Hátrányai

  • Korlátozottan JavaScript és CSS támogatással rendelkezik
  • Kevesebb erőforrással rendelkezik

UIKit

Hivatalos honlapja

https://getuikit.com/

Alapfogalma

Ez egy speciális frontend keretrendszer a iOS fejlesztéshez használják. Az UI-összetevőket tud biztosítani a gyönyörű és a felhasználóbarát iOS alkalmazások készítéséhez.

Tartalmaznak az előre készített elemeket, mint például gombok, címkék, szövegmezők, táblázatok és az egyéb elemek. Sőt a fejlett funkciókat, azaz animációkat és érintés kezelést is találhatóak.

Adatai

Eredeti szerzők:
YOOtheme
Fejlesztők:
YOOtheme team
Első verzió kiadásának dátuma:
2013. Július 19.
Legfrissebb verziója:
3.16.22. / 2023. Június 22.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, JavaScript, Less, Sass

Főbb jellemzők és tulajdonságai

  • Egyszerűen testreszabható és bővíthető a LESS vagy SASS előfeldolgozókkal együtt
  • UI-alapú testreszabó

Előnyei

  • Az Apple támogatásával rendelkezik
  • Rengeteg UI összetevő közül válogathat
  • Az egyik legkönnyebb CSS-keretrendszer, amelyet a weboldalak és a webes alkalmazások fájlméretének csökkentésére terveztek, aminek köszönhetően gyorsabbsn tud eredményezni a betöltési időt

Hátrányai

  • Sajnos kevésbé testreszabható
  • A speciális funkciók befolyásolhatják a teljesítményt
  • Meredek tanulási görbe

Material UI Components

Hivatalos honlapja

https://mui.com/

Alapfogalma

A Material UI egy nyílt forráskódú a React komponens alapú UI könyvtár, amely megvalósítja a Google Material Design rendszerét. Az előre elkészített alkatrészek átfogó gyűjteményét tartalmazza, amelyek a boxokból azonnal gyártásra készek.

Adatai

Eredeti szerzők:
Google LLC
Fejlesztők:
Google
Első verzió kiadásának dátuma:
2014. Június 25,
Legfrissebb verziója:
1.0.0. (Web esetén) / 2023.07.10.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS Sass (v4), JavaScript, Angular JS, Angular, Java, Objective-C, Swift, Dart
Platform:
Android, iOS, Web

Előnyei

  • Egyszerű és letisztult felhasználói barát felületet biztosít számos könnyen használható összetevővel
  • Nagyon könnyű, ami gyorsabbá teszi a betöltést és megkönnyíti a munkát.

Hátrányai

  • Nincs aktív fejlesztés
  • Korlátozott testreszabhatóság

Primer

Hivatalos honlapja

https://primer.style/css/storybook/

Alapfogalma

Ez egy egyszerű tervezési rendszer, amelyet a GitHub létrehozta ezt. Az is szintén nyílt forráskódú CSS keretrendszer, amely minden szükséges összetevőt tartalmaz egy gyönyörű weboldalak projekt felépítéséhez szükséges szerint használják.

Adatai

Eredeti szerzők:
GitHub
Első verzió kiadásának dátuma:
2015. Március 25. (2.0.2. verzió esetén a GitHub-on szerint)
Legfrissebb verziója:
21.0.7. / 2023. Június 28.
Programozási nyelvek:
HTML, CSS, SASS

Előnyei

  • A színváltozások és segédprogramok tematikus stílusbeállításokat biztosítanak
  • Könnyű és gyorsan betöltésűek
  • Reszponzív támogatás
  • Kisegítő lehetőségek (a fogyatékkal élő felhasználók számára hozzáférhetőek)
  • Átfogó dokumentációval rendelkezik, amely mindent lefed a keretrendszerrel való kezdetektől

Hátrányai

  • Meredek tanulási görbe
  • Korlátozott testreszabhatóság
  • Korlátozott böngészőtámogatás
  • Korlátozott komponensek és segédprogramok

Összefoglalás

A statisztikai adatok szerint ezek a leghatékonyabb / legjobb a CSS keretrendszerek közül. Amikor sikeresen el lettek sajátítva, biztosan megtalálhatja bárhol munkahelyét, mert nagyon sok cégen keresnek, akik értenek hozzá.

Legnépszerűbb és legjobb CSS keretrendszerek a GitHub statisztikai alapján

Név Mi az? GitHub adatok Licenc
Bootstrap A legnépszerűbb CSS keretrendszer 160,000 MIT
Tailwind Nyílt forráskódú keretrendszer 62,000 MIT
Semantic UI Tervezett UI keretrendszer 50,000 MIT
Bulma Minimalista moduláris CSS keretrendszer 43,000 MIT
Materialize Material Design alapú CSS keretrendszer 38,700 MIT
Foundation Frontend keretrendszer 30,000 MIT
Pure Minimális nyílt forráskódú keretrendszer 23,000 BSD
UIKit Könnyű, nyílt forráskódú keretrendszer a modern webhez 17,700 MIT
Material UI Components Nyílt forráskódú keretrendszer 16,500 MIT
Primer CSS tervezési összetevők 11,400 MIT
Pico.CSS Minimális CSS-keretrendszer a szemantikus HTML-hez 5,800 MIT

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések